MDF Felszabaditási Front

(Az MDF kulturális forradalma)
 

Mozgalmas napokat, bizarr döntéseket tud maga mögött az MDF. Szinte látjuk, amint a kereskedelmi televíziók program-igazgatói a hajukat tépik kétségbeesésükben, hogy milyen ízléstelen, véres, szürreális produkciókkal „kedveskedjenek”  a nézőiknek, ami felül tudja múlni az MDF által bemutatott előadást, hogy meg tudják tartani a hirdetőiket. Lássuk hát, alul tudták-e múlni eddigi teljesítményüket az MDF potentátjai? Rövid válasz: igen. Nézzük részletesebben.

A Budapesti Választmányon történtekről korábban már részletesen beszámoltunk. Ezért csak röviden, emlékeztetőül. A Lévai Zoltán és Bárándi Zoltán által uralt BV hártya vékonyságú, remélhetőleg illékony többsége, Dávid és Herényi állhatatos, erőszakos és hathatós segítségével, három órás vacogástól kísér(t)ve, (mint tudjuk az MDF  mostanság verbálisan fizeti a gázszámláját: Az Isten fizesse meg!) egy azaz egy szavazattal eladta, átadta (a nem kívánt rész törlendő) a budapesti MDF-et örök ellenfelének, az SZDSZ-nek. Ez, mint később még hallani fogunk róla, egy marginális, akarom mondani egy regionális megállapodás, nem bír országos relevanciával, ahogyan hallhattuk a mostanában feltűnően lapító Makay OV elnöktől. Emlékeztetőül: a 32 választókerületből 18-ban az SZDSZ jogosult jelölteket állítani, anélkül, hogy abba az MDF-nek bármilyen beleszólása lenne, és akik MDF-SZDSZ jelöléssel szerepelnek a szavazólapon. (Makay, Dávid, Herényi: szó sincs koalícióról, mindenki MDF színekben indul. Vélelmezhetően Somogyi még nem szólt nekik, hogy új gazdáik meggondolták magukat.) A megmaradt helyekre jelölhet mindenki, aki fizet, vagy jól nősült, vagy egyszerűen csak haver. Így jelölhette Gyurcsány Ferenc saját udvari Homéroszát, Debreczeni Józsefet. Gyurcsány, hogy az aranytollhegyű (bér)tollnoka biztosra mehessen, a belvárosi indulás mellé vett is neki mindjárt egy 6. helyet az országos listán is. Így jelölhette Lomniczi Zoltán egykori főbíró fia (Herényi lányának férje) a haverját, a XVI. kerületben. Herényi veje, a Lomniczi fiú csak azért nem lett jelölt, mert nagyon elfoglalt.  Feleségével és Medgyessy D209 Péter nevelt lányával frissiben gründolt Konzervatív Intézetük az MDF szellemi hátországa. Így jelölhette az MSZDP egykori köztársaságielnök-jelöltjét, Király Zoltánt Óbudán. Így lehet jelölt Slosár Gábor a XII. kerületben. Vélhetően egy újabb MNV Zrt. felügyelő bizottsági tagság reményében. (Ahol eddig is Dávidot, no meg Herényit képviselte a parlamenti frakció megszűnéséig, vélhetően mindkettőjük örömére.)
Azután itt van maga Lévai, a VI. kerületből. Mert hogy ő ott tag. Meg BV küldött. Csakhogy elfogyott a szervezet. Meg tagság sincs. Meg talpas sincs. Ki fog dolgozni? Ki fogja összeszedni az ajánló-szelvényeket? Mert hogy ő nem, arra mindenki mérget vehet. Hiszen a munkára már régóta alantas elfoglaltságként tekint, és ennek megfelelően konokul kerüli is azt. Ekkor kiváló ötlete támadt, bekéredzkedik alvezéréhez, Bárándihoz Zuglóba. Az ingyenélő tücsök meséje jutott az eszébe: ahol egy jól lakik, ott a másik sem halhat éhen. Vagyis, gondolta, hogy Bárándi, a zseniális pártépítő, aki alatt csak úgy sziporkázik Zugló, csak összegyűjti helyette is azt a pár száz kopogtatócédulát. Mi az neki? – gondolta magában Lévai. Csakhogy Lévainak gyorsan rá kellett ébrednie, hogy ő nem a szorgos hangyához kopogtatott be, hanem egy másik tücsökhöz, így sebtében új tervet, azaz hangyát kellett találnia. Lévai körbenézett, és a lelkes SZDSZ-t támogató barátaitól várta a segítséget. Kétségbeesetten nézett a XIII. kerületre. Varga Zalánra, akinek Almássy kérésére Hock intézte el, hogy ma XIII. kerületi önkormányzati képviselő lehet. (Azóta is szégyellhetik magukat Klem Laci és minden becsületes angyalföldi előtt…) Nézett a VII. kerületre. Perjés Andrásra, Simon Péterre, akiket másfél éve, még mint dávidistákat nyírták ki Lévaiék, hogy most Perjés, mint etikai bizottsági tag, mindenféle morális kontroll nélkül végrehajtsa Lévai és Bárándi utasításait a tébolyult vérengzésben. Esdeklően nézett a XX. kerületre, Sándor Zsigára, aki 2008-ban almássystaként ütötte a dávidistákat, hogy most dávidistaként gyűlölje mindazokat, akik nem akarnak asszisztálni ehhez a gyomorforgató végkiárusításhoz. Lévainak gyorsan be kellett látnia, hogy ezen harcostársai csak azért voltak olyan elszántak a párt eladásának a támogatásánál, mert a teljesítményük pontosan a nullával egyenlő, épp úgy, mint az övé. Ekkor ördögi terv pattant ki a fejéből. Kakukkfiókaként be kell ülnie a készbe. Hiszen ő is tudja, hogy azok a kerületek ellenzik az SZDSZ igát, akik eddig is meg tudtak élni a saját munkájukból. A szombati OV előtt – mondjuk ki, teljesen szabálytalanul – az egykori Almássy-fan Gilyén Magdolnával és a korábban Herényi-gyűlölő hírében álló Bárándival eldöntötték, hogy a megbecsült csepeli MDF-es Karsai Miklós helyett ő, azaz Lévai fog indulni a XXI. kerületben.
Mao Ce-tung a „Nagy ugrás” programjának bukása után kezdett elszigetelődni a pártjában, ezt érzékelvén, jobbkeze, Lin Piao, aki mellesleg a kínai hadsereg főparancsnoka volt, összegyűjtette Mao híres, vagy inkább hírhedt mondásait. Így született meg a Kis Piros Könyv. A kínai kommunisták bibliája. Ebben olvasható Mao egyik kedvenc szófordulata: a „demokratikus diktatúra”. Nos, ez juthatott az eszébe a csepelieknek, amikor elsőként folyosói pletykákból, majd az MTI híradásából értesülhettek a demokratikusan meghozott (3 igen, Lévai, Bárándi, Gilyén és 1 nem, Csatlós Csaba) diktatórikus döntésről. Mely demokratikusan diktatórikus határozatról mind a mai napig őket hivatalosan senki(!) nem értesítette (2010. február 3-ig).

Ezek után biztosak lehetünk benne, hogy a csepeli választók visszafogott lélegzettel várják, hogy milyen jót fog velük tenni ez a bácskában disznókat tenyésztő, a VI. kerületet lerohasztó s ezért onnan menekülő, a budapesti MDF-et egy magának kialkudott listás helyért kiárusító államférfi. Mindezt persze úgy, hogy valószínűsíthetően még azt sem tudja, hogyan nevezik Csepel főutcáját.
A Mao Ce-tungi (dávidi) „Nagy ugrás”, az MDF életében Bokros Lajos színrelépésével kezdődött. Itt ugyan nem kellett a falu szélén kis acélkohókat építeni, de a pusztítás legalább akkora volt, mint a múlt század ötvenes éveinek végétől Kínában. Szervezetek tucatjai oszlatták fel magukat, megszűnt a parlamenti frakció, a kizárásokról, törlésekről szóló határozatokat Makay jobbkeze, Kovács Edit már becsukott szemmel is képes megírni. Néha a neveket összekeveri, de ez kit érdekel?  A hatékonyság növelése érdekében az Országos Választmánytól Makayhoz telepítették az oszlatás, kizárás, törlés vagyis a rombolás összes hatáskörét. A munka annyira gépiessé vált, hogy a pártelnököt tagjai között nyilvántartó tamási szervezetet úgy oszlatták fel, hogy Kis Jóskának és Nedermann Marikának okiratot kellett hamisítania ahhoz, hogy elkerülhessék azt a botrányt, ami Dávid párttagságának  véletlen(?) megszüntetése jelentett volna. Bizalmas jelentések szerint, a „Nagy ugrás”-ért nagy árat kellett fizetni. A legalább 90 évre titkosított adatok szerint ezen időszakban az MDF a tagságának majd’ 40%-át veszítette el. De ahogy Kínában Maot sem rendítette meg a sok millió ember halála, úgy az MDF nagy kormányosát, Dávidot sem térítette el a párt pusztulása a további rombolástól. Ez az út egyenesen vezet a kínai mintájú kulturális forradalomhoz. 
Ennek fontos állomása volt a január végén megtartott Országos Választmányi ülés. Ennek tétje a Bokros-kultusz elindítása és az SZDSZ-be való beolvadás jóváhagyása. A nagy mennyiségben lehullott hó ellenére sokan megjelentek az OV ülésén. Ez némi riadalmat keltett a pártvezetésben, mert arra számítottak, hogy csak leghűségesebb alattvalóik lesznek jelen. Ahogyan Makaytól megszokhattuk, grammra, dekára ki volt számolva a biztos többség. Ezt támasztja alá, hogy csak alig 40 - 50 személyre rendeltek ellátást. Taktikát változtattak. El kezdték az időt húzni. Bokros, lévén kiváló előadó, s kétségtelenül a liberális értékrend egyik legfelkészültebb magyarországi képviselője, majd’ kétórás előadást tartott. Szögezzük le, az ott ülő MDF-esek nagy része szájtátva hallgatta az előadást, hiszen ők Dávid elnöki beszámolóihoz szocializálódtak, esetleg Somogyi vagy Herényi mellébeszélését szokták végig unatkozni. Derűs közjátékként és a létszámra vonatkozó állítás alátámasztásaként írjuk le, hogy a hallgatóság egy része (a reggeljüket kihagyók és a másként gondolkodók), a maratoni előadás alatt a hátsó ajtón kiszöktek az előtérbe, és komótosan felfalták az oda készített szerény mennyiségű szendvics-készletet. Az elöl ülők szikrázó tekintettel figyelték az előtérben zajló lakomát, de hát a szervilizmusukért nagy árat kellett fizetniük. Az első sorokból nem mertek felállni, hiszen mindvégig magukon érezték Dávid és a pártvezetés gyanakvó tekintetét, így csak a nyáluk csoroghatott a látványtól.

Majd jöttek a hozzászólások. Annak megszokott koreográfiájával. (Frisch Oszi, Szabó Joe, Herényi és mások.) Egy közös volt bennük, ordított róluk, hogy fogalmuk sincs arról, Bokros miről beszélt. Frisch Oszi, aki tüzet okád, ha meghallja a „vadkapitalista”, liberális, nagybirtok-párti Raskó György nevét, most az első sorból felpattanva áhítattal nyalt be egy nagyot Bokrosnak, és tett fel álkérdéseket, hogy lássák, ő mennyire otthon van a világ dolgaiban. Herényi Karcsi nyomta a szokásos paneleket. Mindenki hülye. Mindenki populista. Csak az MDF-nek van programja. A krónikás meg csak azon tűnődött, hogy vajon Herényi elhiszi azt a sok sületlenséget, amit mondott? Szabó Joe a szokásoknak megfelelően ostorozott mindenkit széles e hazában, és oly intellektuális volt, hogy a teremben ülők kényszeredetten sütötték le a tekintetüket, hogy ne derüljön ki, fogalmuk sincs arról, Joe miről beszél. És jöttek a többiek, mind leborulva az új fénylő csillag, Bokros Lajos előtt. A professzor meg lassan, kimerítő részletességgel válaszolt új híveinek, ezzel is segítve Makayék taktikáját az időhúzásban. Jött a szavazás. Bejött a papírforma. Azok, akik tegnap még az ellenkezőjétől voltak felhevülve, ma Bokros csomagja előtt borultak le. Büszkén lapogatták egymás vállát, mondván, sem a Fidesznek, sem az MSZP-nek nincs programja, azaz csomagja, de nekünk bezzeg már van. Bokros neoliberális programját a magát konzervatív pártnak valló MDF Országos Választmánya nagy többséggel magáévá tette. E verejtékes három óra után az elnök szünetet rendelt el. Ekkor tört ki a botrány. A Bokros előadását áhítattal vagy csak egyszerű számításból végigülő tagok ekkor szembesültek Bokros csomagjának a hatásával. A szendvicsek tudniillik mind egy szálig elfogytak. Nincs több dőzsölés. Nincs több ingyen ebéd. Vége az élősködésnek. Többen ekkor értették meg, hogy mi is a neoliberális kapitalizmus lényege.  Ezt szavazták meg az előbb olyan nagy többséggel. Az MDF-et bábként vezető potentátok tanácstalanul topogtak egy helyben, de nem így az új gladiátor, Bokros, aki azon mód cselekedett. Újonnan leigázott szellemi rabszolgáinak lelkesítő tekintetétől kísérve elindult felkutatni a környék kis közértjeit, éttermeit némi elemózsiáért, hogy elejét vegye egy éhséglázadásnak, melynek vérbefojtása sokkal többe kerülne neki, mint néhány szikkadt szendvics megvásárlása. Alig fél óra múlva Bokros megjelent két nylon zacskónyi szendviccsel, és a győzelme teljessé vált. Ettől kezdve már nem csak a szavait itták oly áhítattal, hanem a tenyeréből is ettek. Hiszen úgy gondolták, hogy mostantól nekik, mindig jut majd szikkadt zsemle.

Jött a nap másik nagy attrakciója, az SZDSZ-szel történő összeborulás. Előadó: Dávid Ibolya pártelnök. Mi tagadás, nem volt könnyű helyzetben. Pártelnökként arról győzködni a tagságot képviselő(?) Választmányt, hogy adja áldását a párt megszüntetéséhez, nem volt egyszerű feladat. Bokros sziporkázó előadása után még kínosabb volt az a nyökögés, makogás amit Dávid elővezetett. Izzadságszagú volt, lássuk be. Dávid 2004-ben még olyan programmal tudta maga mögé állítani a tagságot, és olyan, azóta már kizárt vagy kilépett egykori országosan ismert MDF-es vezetőket, mint Boross Péter, Gémesi, Hock, Szőke, Katona, Almássy, Csáky, Pettkó stb., hogy a cél az MDF önállóságának visszaállítása. A Fidesz általi bekebelezés megakadályozása. Az, akkor, egy szabadságharc volt. Gyakorlatilag pénz nélkül, a hit által vezéreltetve, a tagságban meglévő tartalékok mozgósításával sikerre vitte az MDF-et 2004-ben és 2006-ban. (Na, jó, nyilván a Fidesz ellenfeleinek sem volt ellenére az MDF önállósulása, talán még segítettek is ebben-abban.) Az MDF tagsága akkor nagyon akarta a sikert. Tudott és hajlandó volt érte dolgozni. Most Dávidnak arról kellett győzködnie a választmányt, hogy a sok verejtékkel elért eredményt nem tudta kamatoztatni, a vállalkozást csődbe vitte, - tegyük hozzá, Somogyi hathatós segédletével -, és nincs más lehetőség az ő és bizalmasai túlélésére, mint elfogadni a megalázó ellenséges felvásárlást. Fogadjuk el, nem egyszerű feladat. Ennek megfelelően hebegett-habogott, szenvedett. Egyszóval szánalmas volt. De becsületére(?) legyen mondva, rég elvesztette azt a képességét, hogy szégyenkezzen bármi nemű politikai becstelenségéért. Ő maga mondta magáról, hogy neki nincsenek barátai, neki csak az ambíciója töretlen. Nincs ár, amit annak kielégítéséért ki ne fizetne. – tesszük hozzá. Úgy viselkedik, mint egy lélektelen gép, amely csak a programot hajtja végre, bármi legyen is a következménye. Érdekes, az elnöki előadás után nem tolongtak a hozzászólók. Ebből a „sikerből” nem akarta kivenni senki a részét. Csendben lapított a legtöbb lelkes rajongó, ki tudja, hátha egyszer eljő a szembesítés, és akkor önérzetesen lehet mutogatni a jegyzőkönyvet, hogy ők, legalábbis verbálisan, nem támogatták ezt a becstelenséget. Megszavazni muszáj volt, mert csak így tudnak majd belülről bomlasztani. Eljött a szavazás ideje. Makay OV elnök bevetett minden tisztességtelen eszközt, amit annak idején pl. Romániában tapasztalhattak a megnyomorított erdélyiek. A szavazást a következőképpen próbálta meg abszolválni: Aki nem ért egyet az Elnök asszonnyal, az a két feltartott keze mellé, tegye fel a két lábát is. Ügyes, mondhatnánk. Gyomorforgató, gondolja minden becsületes demokrata. Bár, tegyük hozzá, annyit szelídült a kép, hogy míg Ceausescu Romániájában azt, aki ezt a gravitációt meghazudtoló mutatványt meg tudta csinálni, azt a Secu azonnal elvitte, itt legfeljebb a jelöltségtől fosztják meg, vagy csak egyszerűen kizárják. Mint azt később látni fogjuk. A szavazás még így sem ment egyszerűen. Történt, hogy Kolozsváry László, budapesti küldött, szerencsétlenségére éppen Bárándi Zoltán, Lévai alvezére mellé ült. Mikor a támogató szavazásra került sor, Kolozsváry láthatóan nem kívánta megszavazni, mire Bárándi, eltorzult arccal, üvöltve követelte tőle, hogy jól láthatóan emelje fel a kezét. Így megy ez mostanság az MDF-ben. A végeredmény ismert: 42 igen, 12 nem, 14 tartózkodás.

Majd következett az egyéni jelöltek megválasztása. Az MDF joghiteles Alapszabálya szerint a képviselőjelöltekről a helyi szervezet illetve a VEF-ek javaslata alapján a megyei választmányok döntenek. Ezen döntésekkel kapcsolatban gyakorol egyetértési jogot az OV. Innentől kezdve szinte minden törvénytelen, ami az OV ülésen történt. Fentebb már megemlékeztünk Lévai és kétfős csapatának teljesen Alapszabály ellenes döntéseiről. (Várhatóan több kerület bíróságon támadja meg ezen törvénysértéseket.) De a legabszurdabb döntése mégsem ez volt a Választmánynak. Történt, hogy Csongrád Megyében a Megyei Választmány 90(!) %-os többséggel elutasította az SZDSZ-szel kötendő vadházasságot. E döntés meghozatalának egyik emblematikus arca Mészáros Tamás, hódmezővásárhelyi MDF elnök volt, aki egyben a Csongrád Megyei Választmány alelnöke, továbbá ő a hódmezővásárhelyi képviselőjelölt is, a helyiek és a megye bizalmából. A Megyei Választmányi ülésén Karsai Péter képviselte az Országos Elnökséget, neki kellett volna szállítania a megye igenlő döntését. Ez csak azért meglepő, mert amúgy Karsai országszerte az SZDSZ-szel kötendő megállapodás ellen uszít, no, nem elvi alapon, hanem azért, mert veszni látja bejutó helyét az országos listán. Ez a Margit hídról, Dávidért a Dunába ugrani kész Karsai (ő maga mondta több alkalommal, a jelenlévők nagy derültségére) meglátván, hogy Mészáros kimegy a teremből, azon mód ügyrendi javaslatot tett Mészáros likvidálására, mondván, hogy a fiatalember Lázár János hódmezővásárhelyi fideszes polgármester által vezetett Önkormányzat egyik intézményében dolgozik. Jegyezzük meg, közalkalmazottként, havi bruttó százezer forintért, történészként. Karsai azt persze nem hozta a jelenlévők tudomására, hogy a nevezett Lázár János a Parlament Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának is az elnöke egyben, ahol Karsai alelnök volt az MDF Frakció megszűnéséig. Így Lázár kegyéből tudott évente tucatnyi egzotikus luxus úton részt venni közpénzből. Na, ilyen egy gerinces, szabad magyar demokrata. A dolog pikantériája, hogy mikor Mészáros visszatért az ülésterembe, senki nem szólt neki, hogy időközben lemészárolták. Ehhez már a harcedzett Karsainak sem volt bátorsága, hogy mélyen a szemébe nézzen áldozatának, és megmondja, hogy milyen „becsületesen” járt el vele szemben. A jelöltek nagy része persze kamu jelölt, hiszen a jóváhagyott jelöltlista azóta naponta változik. Sorban jelentik be a hírbe hozott jelöltek, hogy köszönik, de ebből a katyvaszból nem kérnek. (Zala, Veszprém, Budapest stb.) Szeretnék legalább a magánemberi hitelüket megőrizni. Érdekesség, hogy a korábbi fogadkozások ellenére mégis csak lesz országosan lejáratódott SZDSZ-es a jelöltek közt, hiszen Nagykanizsán nem mást indít az MDF, mint Kovács Kakaóbiztos Kálmánt, a Medgyessy, Gyurcsány kormányok tagját, de ennyi hazugság után ezen már szinte senki se botránkozik meg. Éljen a dávidi korrupcióellenes harc. Éljen a tiszta közélet. Éljen az MDF-SZDSZ megbonthatatlan örök barátsága. Éljen a biznisz.
Az MDF-ben is kiadták a Kis Vörös Könyvet, csak itt éppen Bokros programnak hívják. Az MDF-ben is megkezdődött a személyi kultusz kiépítése. Minden mondatnak Bokros Lajossal kell kezdődnie és végződnie.  Itt is dolgozni kezdtek a Vörös Gárdisták, akik minden értelmiségit, tenni tudó, sikeres, magasabbra nőtt MDF tagot kíméletlenül eltávolítanak a pártból. Tort ül a tehetségtelenség. Kínában majd’ tíz évig tartott a Kulturális Forradalom és az ország teljes széteséséhez vezetett. Csu En-laj miniszterelnöknek, majd később Kína új urának, Teng Hsziao-ping-nek óriási erőfeszítésébe került, míg az országot ismét működőképes állapotba tudták hozni. Az MDF-nek nincsen tíz éve. Az MDF már most a teljes szétesettség jeleit mutatja. Az MDF kulturális forradalma, mely az SZDSZ-szel kötött képtelen házasságával érte el a tetőpontját, tavasszal vége szakad. A választók fogják kimondani az ítéletet, amely így fog hangzani: vége.

De ki fogja újjáépíteni?
Magyarország, 2010. februárja

Készítette: Moral Capital