Kegyelemdöfés
Lesz lista?Nem lesz lista? Hány jelöltje lesz az MDF-nek? 176? Esetleg csak 100, vagy annál is kevesebb? Ezek a kérdések foglalkoztatják mostanság az MDF megmaradt szerény számú tagságát. No meg a hivatásszerűen a politikával foglalkozó újságírókat, politológusokat. A kincstári optimizmustól duzzadó hivatalos MDF potentátok által harsogott válaszok nem késnek. Hogy lesz-e? Mi az hogy! Nem is egy, hanem huszonegy! (Ismerős a hetyke kijelentés?) Mind a 176 körzetben lesz MDF-es jelölt, dörögte Bokros, Makay, Dávid meg Herényi. A gyűjtésre rendelkezésre álló hat hét ötödik hetén Kerék-Bárczy bejelentette, hogy „időarányosan” jól áll az MDF. Ekkor a 176 jelöltből már vagy 26-nak meg is volt a cédulája. Ilyen sületlenséget nyilván csak olyan ember tud mondani, aki még életében nem szervezett kampányt, s fogalma sincs az ajánlószelvény-gyűjtés rejtelmeiről. De végtére is, mire ez az össznépi kérdezz-felelek? Mire fel e nagy ribillió? Hiszen van kiváló miniszterelnök-jelölt, maga Bokros Lajos. Van kiváló szövetséges, az ereje teljében lévő, a választók által igen szimpatikusnak tartott és támogatott SZDSZ. Továbbá van két, nagy formátumú, közmegbecsülésnek örvendő pártelnök, Dávid Ibolya és Retkes Attila. S amennyiben ez sem lenne elegendő, ott van az utolérhetetlen Jolly Joker kampányfőnök, Somogyi Zoltán. A többi kiválóságtól ezúton is elnézést kérünk, de a helyszűke nem teszi lehetővé a teljes felsorolást. (Ki tudja, az érintettek talán nem is bánják…) No, meg ott van a vonzó program. Erről a világért sem szabad megfeledkezni. A nyugdíjasoknak rögtön megígértük, hogy a jövőben havi/!/ tízezer forinttal hozzájárulhatnak a gyógyulásukhoz. Érezzék ők is, hogy mekkorát fejlődött hazánk, milyen drága műszerekkel gyógyítják őket. S hogy legyen miből fedezniük a gyógyíttatásukat, Pusztai Erzsébet megvillantotta számukra a svéd nyugdíjmodellt. A nagy ívű bejelentés időzítése azért volt optimális, mert ekkora a két „böszme” Góliát, az MSZP és a Fidesz már kellően halálra rémisztette a szép korúakat e kiváló nyugdíjrendszer előnyeinek vizionálásával. A fiataloknak - Bokros követelésére - megígértük, hogy nem kell többet gubbasztaniuk a tankönyvek felett, ennek érdekében felére csökkentjük a főiskolák, egyetemek számát. S hogy ne legyen vita, hogy ki járhat egyetemre, főiskolára, bevezetjük a tandíjat is. Felvételit sem kell szervezni, mert az évi 300.000 forintos tandíj kellő szelektáló erővel fog bírni. Ha mégsem, hát majd licitáltatunk. Elvégre a Demokratikus Közép versenypárti, kapitalista alakzat, vagy mi fene. S szögezzük le, a Panamai Állami Egyetemre sem kell járnia minden léhűtő diáknak. Hogy a falun élőknek is ígérjünk valamit, Bokros szent esküvel fogadta, hogy felszámolja a falvakban működő önkormányzatokat. Úgy 2800-at. Minek annyi polgármester, meg jegyző, meg képviselő, meg ingyenélő hivatalnok, meg szubszidiaritás. Aki segítséget akar, akinek holmi hivatali ügyei vannak, ezzel is terhelve és rontva a makrogazdasági mutatókat meg a költségvetési egyensúlyt, meg növelve az államháztartási hiányt, nos, az szenvedjen meg érte. Utazzon. Gyalog vagy ökrösszekéren, hiszen a vasút már megszűnt, a busz meg csak hetente háromszor jár. Bejelentette, hogy ún. járási központok lesznek, és kész. Punktum. Herényi érezte, hogy ezzel még nem lesz meg a szükséges számú kopogtatócédula, ezért megígérte, hogy eltöröljük az iparűzési adót. Éljen. Ez már valami. A vállalkozók azon mód gyűjtésbe kezdtek, hogy felállíthassák Herényi lovasszobrát, mondjuk 6/4-es méretarányban. Ami jár, az jár, lapogatták egymás vállát. De a balgák nem várták meg a jó Herényi mondandójának másik felét, melyben bejelentette, hogy a költségvetésből így kiesett, hozzávetőlegesen 450 milliárd forintot az ingatlanokra kivetett vagyonadó formájában kívánja behajtani. Hogy mit jelent ez a hétköznapokban? Valamennyi/!/ magyarországi ingatlan után - értéktől függetlenül - átlagosan évi 100.000 forint adót kell megfizetni. Herényiék elégedetten, székükben hátradőlve úgy gondolták, hogy ennyire szakszerű, ennyire vonzó, az emberekkel ennyi jót tevő program meghirdetése után már csak bankjegyszámláló gépeket kell beszerezni, hogy megolvashassák azt a temérdek ajánlószelvényt, mellyel a választók fogják elárasztani az MDF-et. Ki tudja – gondolták –, talán még a Fideszt is le tudják pipálni. Evés közben jön meg az étvágy, véli a népi bölcsesség. Nincs másképpen ez az MDF háza táján sem. Somogyi, akinek nem jutott a nagy bejelentésekből, úgy érezte, hogy most már neki is ki kell vennie a részét a sikerből, ezért munkába lendült. Mivel rajong az angolszász kultúra iránt, úgy döntött, hogy szakít az avíttas kelet-közép-európai kampánytechnikákkal, úgy, mint szórólap, fórumok, utcai jelenlét, door to door kampány, s helyette high tech eszközt vet be, az internetet. Megmutatja ezeknek a tájékozatlan magyaroknak, hogy lehet ezt professzionálisan is csinálni. Mondta is a szájukat nyitva felejtő Elnökségnek, Obama is ezzel nyert. Somogyi úgy okoskodott, hogy ha a hamburgert majszoló amerikaiaknak jó volt, akkor a paprikás krumpliért lelkesedő magyaroknak is be fog jönni. (Hozzá kell tenni, hogy a kirobbant botrány után Somogyi valamilyen brit torykról is beszélt, mint a szellemi termék ötletadóiról…) A gondolatot tett követte. Azon mód berendelte a jelölteket az MDF budapesti székházába. Egy banális háttér elé lökte áldozatait, és már forgott is a kamera. A jelölteknek mindössze annyi instrukciót adtak, hogy a mondókájukban szerepelnie kell a konzervatív szónak, Bokros Lajos felülmúlhatatlan szakértelmének, és hogy a választóval interakcióba is kerüljön a jelölt, az „én számítok magára, ön is számíthat rám” fordulatnak. A „karakteres” politikai üzeneteket összekötő töltelékszöveg, - fogalmazzunk visszafogottan -, nagyon szubjektívre sikeredett. A jelölteket meg nem bántva, mert ők áldozatok/!/, a produkció legfeljebb arra alkalmas, hogy azt a szerény számú szimpatizánst is végleg elriassza az MDF támogatásától. Ilyen dilettáns, szakszerűtlen, botrányos kampányfilmecskéket még nem láttak Magyarországon. Természetesen a legrutinosabb közszereplők is tudnak kacagtató butaságokat mondani a kamerába, de a delete gomb azt a célt szolgálja, hogy ezeket töröljék, és addig ismételjék a felvételt, ameddig az a kívánt minőségben el nem készül. Arról nem is beszélve, hogy a jelölteket illett volna kreatív szakembereknek segítenie a rövid szövegek megszerkesztésében, és kellő technikai hátteret biztosítani a kamera okozta szorongás leküzdéséhez. (Súgógép.) Nem ártott volna, ha egy stylist is segíti a jelölteket a megfelelő ruha, hajviselet, testtartás megválasztásában, hogy a számukra legkedvezőbb benyomást tudják kiváltani a nézőből. A legalja csak ezután következett, melyre még Arany János szókincsét kölcsönvéve is nehéz szavakat találni. Történt, hogy ezen szerkesztetlen, minősíthetetlenül gyenge, kizárólag a jó szándékú, tisztességes jelöltek lejáratására alkalmas klipeket kirakták a világhálóra, nem is akár hová, hanem az MDF hivatalos web oldalára. A következmények nem is maradtak el. Egy-két napot kellett csupán várni, hogy a szégyentelen ellenség az ezüsttálcán kínált nyersanyagot értő kézzel formába öntse, és megajándékozza a publikumot egy 10 perces kisfilmmel. A hatás minden képzeletet felülmúlt. Egy héten keresztül mindenki az MDF-en röhögött. A derültség múltával jött a borzongás. A választók jeges rémülettel gondoltak arra, hogy ez a felkészült, talpraesett, meggyőző szakértői csapat fogja az ő életüket kormányozni Bokros Lajos vezetésével, ha tévedésből rájuk szavaznának. (E helyen határozottan szögezzük le: a jelölteket semmilyen felelősség nem terheli. Talán csak a jóhiszeműségük. A felelősség kizárólag azon „szakembereket” és politikai vezetőket terheli, akik azt a szemetet elkészítették, és hozzájárultak a nyilvánosságra hozatalához, ezzel nevetségessé téve több tucat becsületes jelöltet! A politikai kár szinte felbecsülhetetlen.) Somogyinak természetesen kész volt a válasza. Kijelentette, hogy az szégyellje magát, aki azt a 10 perces, valóban a műfaj szabályainak (ti. a humor műfajának) professzionálisan megfelelő filmet készítette. Meg mondott olyat is, hogy ő csak a maga naturális valóságában akarta megmutatni a jelölteket. Meg még hozzátette, hogy a Cameron által vezetett brit konzervatívoktól vette az ötletet. Világos, az angolok a felelősek mindenért. Ez az ember egy igazi karakter. De nincs kizárva, hogy egy őszinte bocsánatkérés jobban esett volna a porig alázott jelölteknek. Jó lenne tudni, hogy Somogyi kinek és még inkább mennyit fizetett ezért a „szakszerű” munkáért? Mert Bokrostól tudjuk, hogy ingyen ebéd az nincsen. A minőségi munkát bizony meg kell fizetni, és ez az volt a javából. Már csak azt kellene eldönteni, hogy ténylegesen ki volt a megrendelő? Mert hogy az MDF riválisainak tetszett, az biztos. A szemlélőben meg ott motoszkál a kérdés, létezik ilyen tömény dilettantizmus? Vannak ilyen véletlenek? Lehet ekkorát melléfogni? Lehet ilyen nagyot hibázni? Ha valaki tudja a helyes választ, kérjük, ossza meg velünk (is). Minden blamázst, minden botrányt egy másik szokott letaszítani a képzeletbeli dobogóról. Herényi, megirigyelvén Somogyi erős kezdését és a filmecskéivel elért páratlan sikerét, úgy döntött, ő is bedob egy hatalmas sziklát a tükörsima felületű tóba. El is zarándokolt a Klub Rádióba, egyenesen az ismert „jobboldali” Orosz József műsorába, és a tőle megszokott megfellebbezhetetlen határozottsággal mondta bele az éterbe, hogy bizony a kommunista diktatúrák áldozatai maguk keresték az akasztófát, hogy felköthessék őket. Önként vonultak a Gulágra, maguk reteszelték be börtöneik ajtaját, s a kitelepített svábok is mind disszidensek voltak. A parasztok is önként söpörték le padlásaikat, s az Andrássy út 60-at is bizonyára többen manikűrös üzletnek nézték, amikor önként betértek egy kis kezelésre „körmös” Bauerhez, hogy szépen mutassanak az esti bálban. De nyilván a manikűrös Bauer névrokona, Bauer Sándor is csak exchibicionizmusától vezéreltetve halt mártírhalált 1969-ben, s nem a kommunista elnyomás elleni tiltakozásul tette azt, amit tett. S nyilván az a 17 éves ipari tanuló is maga kérte bíráitól, hogy várjanak még két évet az ítélettel, hogy betölthesse a 18. életévét, hogy akasztófán végezhesse. Mert – így Herényi – az, hogy kommunistaellenesek voltak, arról maguk döntöttek, akár be is léphettek volna a kommunista pártba. Láthatóan saját hangjától felbátorodva, mutatóujját fenyegetőn felemelve még odavetette: „Nehogy megpróbálja valaki összemosni a két dolgot!” Mármint a holokauszt áldozatainak tragédiáját a kommunista diktatúrák által milliószám meggyilkolt áldozatok emlékével. Majd egy váratlan bejelentéssel folytatta: „Az elmúlt húsz év másról sem szólt, mint hogy e két dolgot össze akarták mosni… Nem lehet, mert az egyik az népirtás volt (a holokauszt)…. a másik meg egy diktatúra negatív következménye…” Ennél a pontnál megvallom, elbizonytalanodtam, hogy kell-e kommentálni, kell-e magyarázni a fent leírt idézeteket egy MDF-esnek? De mit MDF-esnek! Egyáltalán egy értelmes, érző embernek széles e hazában. Ez a gondolkodás tudniillik maga a fasizmus kvintesszenciája. Ez a náci ideológia lényege. Ember és ember között különbséget tenni. Gyilkosság és gyilkosság között megteremteni az egyenlőtlenséget. Ki engedheti meg magának, hogy különbséget tegyen egyik vagy másik ember aljas indokból történő meggyilkolása között? Mitől fájdalmasabb egyik vagy másik embertársunk bestiális leölése? Honnét veszi a bátorságot az önmagát egy kultúrnép tagjának tekintő politikus, hogy ilyen otromba, mondhatni aljas kijelentésekre ragadtassa magát? Egyáltalán, tisztában volt Herényi, hogy mit beszél? Tudatában volt szavainak ólom nehézségű súlyával? Csak remélhetjük, hogy csak a tudatlanság beszélt belőle, mint oly sokszor. A suszter maradjon a kaptafánál – mondhatnánk erre. Aki nincs birtokában a kellő tudásnak, az ne bonyolódjon szellemtörténeti fejtegetésekbe, mert lángba borítja mindazt, amit talán védeni akar. S mint tudjuk, a butaság nem bűn, hanem állapot. Mindenesetre rögzíthetjük, ez a Herényi féle, igen rossz ízű rádiós hakni sem segítette az MDF-es jelöltek ajánlószelvény-gyűjtését. Amennyiben a fentebb vázolt körülmények nem lettek volna elégségesek a teljes összeomláshoz, akkor Lévai színrelépését tekinthetjük a kegyelemdöfésnek. Dávid és Somogyi budapesti üdvöskéje meghallotta a süllyedő hajó eresztékeinek recsegését, látta a hatalmas léket a vízvonal alatt, s ahogyan azt ilyenkor – Bokros szavaival élve – egy államférfitól elvárhatjuk, senkinek nem szólva, azonnal a mentőcsónak felé rohant és sorsára hagyta a hullámsírba merülő hajót. Csak a história kedvéért emlékezzünk meg az előzményekről, melynek egyes állomásairól korábbi írásainkban már beszámoltunk. Mikor januárban napvilágra került, hogy Dávidék át akarják játszani az MDF-et az SZDSZ-nek, Lévai azon mód megfújta a harci kürtöt, és szent háborút hirdetett a gyarmatosítók ellen. Szabadságharcot hirdetett az MDF önállósága mellett. Majd az ütközet megkezdését meg sem várva kapitulált, és hűséget esküdött Dávidnak. Beszélik, hogy ugyanazzal a lendülettel Somogyi zsoldjába is szegődött (Makay nagy bánatára). Az ellenállás, melynek lett volna esélye e csúfság megakadályozására, elbukott, mivel Lévai rút árulása a sereget kettészakította és így már esély sem maradt a győzelemre. Lévai bizakodott, hogy a kialkudott júdáspénzt megkapja, mely a budapesti lista 2. helyében öltött volna testet, de tévedett. Az árulás soha nem látott egységbe tömörítette az SZDSZ-szel szemben ellenérzéseket tápláló szabadságharcosokat, és februárra egy teljesen alapszabályszerű, a Budapesti Rendtartást betű szerint betartó, szabályosan összehívott Budapesti Választmányi ülésen jogszerűen leváltották Dávid és Somogyi helytartóját, Lévai Zoltánt. Helyére a jelenlévők egyhangú szavazással a Lévainál sokkal tekintélyesebb és tapasztaltabb Szegner Lászlót választották. Dávid és szóvivője, Kerék-Bárczy bejelentette, hogy nem ismerik el a BV döntését, s hogy nyomatékot adjanak mondandójuknak, Dávid azon mód felfüggesztett öt kerületi szervezetet, hogy így biztosítsa védencének a szükséges többséget a BV-ben. Dávid, egykori igazságügyi miniszter már az UD ügyben is bizonyította, hogy ha érdekei úgy kívánják, nem riad vissza egy kis tiltott almaszürettől, de ez már gyomorforgató volt. Hírlik, hogy még Makaynál is kiverte a biztosítékot, pedig ő sem arról ismerszik meg, hogy visszariadna egy hátulról történő, sípcsontot ropogtató becsúszásos talpalástól. Ekkor váratlan fordulat történt, Makay felismerve a kínálkozó lehetőséget, támadásba lendült. Átverte az Elnökségen, hogy az Országos Választmány vonja magához a BV jogköreit, Lévai megmentéséért cserébe. Az alku Dávid és Makay között megköttetett. Ügyes, mondhatnánk. Merthogy: 1./ A külvilág számára Makaynak sikerült világossá tenni, hogy Dávid már nem ellenőrzi teljes mértékben a folyamatokat. 2./ Markában tarthatja régi ellenségét (Lévait), és a kellő időben leszámolhat vele. (budapesti lista 2. hely) 3./ Meggyöngítheti új ellenségét, Somogyit, akinek a mozgástere drámaian leszűkült. 4./ A budapesti listára gyakorolt váratlanul megnőtt befolyásával a zsarolási potenciálja az egekig emelkedett. (Több egybehangzó forrásunk tájékoztatott arról, hogy Dávid újabban Makayt a háta mögött csak egyszerűen hullarablónak nevezi…) Ezt nyilván az országos lista állításakor kívánja kamatoztatni, Dávid embereinek rovására (Debreceni, Somogyi, esetleg Herényi, Karsai). A briliáns tervbe egy apró hiba azért becsúszott, nevezetesen az, hogy Magyarország még mindig jogállam. Mivel az OV-nak az Alapszabályban nincs külön felhatalmazása, hogy egyedi ügyekben elvonhassa bármely testület hatáskörét, így a döntés törvénysértő, tehát semmis. Ez azért okozhat problémát, mert ha a döntés a budapesti listáról így születik meg, az a bíróságon megtámadható, s mivel érdemben befolyásolhatja a választás végső eredményét, ezért nem évekig kell az ítéletre várni, hanem a Legfelsőbb Bíróság 72 órán belül jogerős ítéletet hoz az ügyben. Ez kedvezőtlen esetben a listaállítás lehetőségének az elvesztését is jelentheti, hiszen a március 23-ai dátum elmulasztása a választójogi törvény szerint jogvesztő hatályú. S mivel a választás mind a nyolcmillió állampolgárt érinti, ezért – jogászok szerint – ügyfélként bárki keresetet nyújthat be a bírósághoz a jogsértő döntés megsemmisítése érdekében. De ne siessünk ennyire előre, térjünk vissza Lévaihoz. Lévainak, miután szorult helyzetéből felocsúdott, a mosoly gyorsan az arcára fagyott. Rá kellett ébrednie, hogy mentorának meg kellett alkudnia a fejére. Be kellett látnia, hogy már esélye sincs a hőn áhított 2. hely elfoglalására. A kábulatot tovább fokozta, hogy Budapesten az ajánlószelvény-gyűjtés katasztrofálisan alakult. Bevetettek mindent. Pénz is volt rendesen, hírek szerint több tízmillió forint állt rendelkezésre. Folytattak telefonos kampányt, megbíztak diákszövetkezeteket, szerződtek un. multi level vállalkozással is, de a kudarc, a bukás csak jött szembe feltartóztathatatlanul. Az elárult, becsapott tagságot, nos azt nem tudták mozgósítani. Nem baj, gondolhatta Lévai, majd az SZDSZ, az majd segít, azok majd megoldják. De a gyűjtés megkezdésének 5./!/ hetében mindössze egy MDF-SZDSZ-es jelöltnek sikerül regisztráltatnia magát. Lévai ekkor döbbent rá, hogy az általa parafált szerződésben óriási hibát követtek el, nevezetesen 18 helyen közös jelöltek indultak, akik a már hivatkozott törvény szerint nem számítanak bele a listaállításba. Maradt tehát 14 jelölt, akik közül nyolcnak el kell érnie a bűvös 750 ajánlószelvényt. Ez jelen állapotban reménytelen vállalkozás, legalábbis törvényes eszközökkel. De józan ésszel kinek éri meg három év letöltendő börtönbüntetést kockáztatni, hogy Dávid, Herényi, Retkes, Somogyi, Debreczeni bent ülhessen a Parlamentben? Ki kockáztatja meg, hogy egy életre megbélyegzett emberként, a választási csaló stigmájával éljen tovább, és örök életre kiiratkozzon a közpolitika világából? Nem is volt olyan régen a ferencvárosi időközi választás. A mai napig folyik a nyomozás, előbb vagy utóbb vádemeléssé fog érni. Dávid vagy Herényi bocsánatot kért Dézsi Mihálytól? Ígértek neki mindent, csak vállalja el a jelöltséget. S aztán? Talán erre is gondolt e nagyformátumú Lévai, és talán még az is az eszébe jutott, hogy az SZDSZ-szel kötött szerződést Dávidék vele íratták alá. Talán nem véletlenül. Az ő szignója van a titkos pénzügyi záradékon. Mit tartalmaz? Kinek kell majd helytállnia? Milyen garanciát kért a támogató? Kinek a házát fogják elárvereztetni? Ki írt alá kölcsönszerződést? A javakból mindenki részesedni akar, de a teljesítésnél már nincsen tolongás. Ezt ismerte fel Lévai? Ki tudja? Tartok tőle, hogy az állandóan a tisztakezűségről, meg a többi párt sötét pénzügyeiről szónokló Dávidtól soha nem fog senki ezekre a kérdésekre őszinte választ kapni. Mert ő is azt vallja, hogy az a korrupció, amiben ő nincs benne. Sok embert tett már tönkre. Emlékezzünk Romsics Imrére. Egy médiageg kedvéért belerángatta - Karsai Péterrel együtt - az úgynevezett Bagó-féle zsarolási ügybe. Mi volt a cél? Hogy Orbánnak tudjon 10 másodperc kellemetlenséget okozni? Romsics azóta elvesztette a rágalmazási perét, majd utána az állását. Karsai még előtte áll a több milliós nem vagyoni kártérítésnek. Megérte? Dávidnak biztosan, a másik kettőnek aligha.
Lévai tehát kitálalt. Bejelentette, hogy vége. Az SZDSZ-szel kötött szerződést felbontottnak tekinti. Végtére is ő írta alá. Ő tudja, hogy mi van benne, mi teljesült, vagy mi nem teljesült. Világossá tette, hogy törvényesen már nem lehet budapesti listát állítani. A választási csalásban meg nem akar, vagy nem mer részt venni. Dicstelen búcsú. De legalább szabadlábon. Kegyelemdöfés magának, kegyelemdöfés Dávidnak.
Magyarország, 2010 márciusa
Készítette: Moral Capital
Utolsó kommentek